2008. október 23., csütörtök

Hírcsokor a finugor.ru-ról

A Rokon Népek Napjai keretében Sziktivkar lakói október 20 és 22 között az oroszországi kis finnugor népekről nézhettek meg kilenc dokumentumfilmet. A hír szerint a szentpétervári Etnosz filmstúdió filmjei a vótokról és az izsórokról szólnak, más népekről nem történik említés.
A fesztivált zenei műsor nyitotta meg, melyen több finnugor nép népdalai is felcsendültek. Sajnos Magyarországon a finnugor népekről alig láthatunk dokumentumfilmeket, még a Rokon Népek Napja alkalmából sem.

(Forrás)

Mint arról korábban beszámoltunk, joskar-olai városi bíróság felmentette Valerij Tanakov mari papot, akit az ügyészség etnikai gyűlölet szításával vádolt. Újabb fejlemény, hogy a pap ügye ismét a bíróság elé került (igaz, az új hír szerint keresztneve Vitalij, nem pedig Valerij). Tanakov könyvét korábban a Nyizsnij Novgorodi, a szaranszki és a joskar-olai egyetem szakértői is rtalmatlannak nyilvánították, de az ügyészség nem adja fel és újabb vizsgálatot követel, ezúttal Moszkvában. A vizsgálat eredményére legalább hat hónapot kell várni.

(Forrás)

Kudimkarban már nincs olyan iskola, ahol komi-permjákul tanulnának (azaz ahol akár tantárgyként tanulható lenne a komi-permják nyelv). Az egész komi-permják körzetben csak az iskolások ötöde tanul komi-permjákul, miközben a lakosság kb. 60%-a komi-permják. Csak a legeldugodtabb falvakban maradtak meg a komi-permják órák. A problémával már foglalkozik a Permi Kraj szövetségi tanfelügyelője. (Kíváncsian várjuk az intézkedéseit.)

(Forrás)

Az Oroszországi Posta Mariföldi részlege nem hajlandó mari feliratú képeslapokat forgalmazni, és a tájékoztató feliratokat sem függesztik ki mariul, habár az a Marij El államnyelve. (Sajnos a hírből nem derül ki, hogy ki és milyen formában kezdeményezte a képeslapok forgalmazását, ill. a mari nyelvű tájékoztató feliratok kitételét.)

(Forrás)

Az izsevszki Šudon Korka (Játszóház) Klub első őszi rendezvényét a Kuzebaj Gerd Óvodában tartották. Az est atrakciója Tilári Gábor és Vajda Zsuzsa bábműsora, Az égig érő fa volt. Az előadás magyarul folyt, csak a legfontosabb kifejezéseket fordították udmurtra. A városi udmurt gyerekek helyzete nehéz, anyanyelvüket általában csak szűk családjukban használhatják. Ezért fontosak az udmurt óvodák, a gyerekek nem érzik magukat furcsa csodabogaraknak, ha udmurtul beszélnek.

(Forrás)

Mint arról korábban beszámoltunk, Vlagyimir Torlopov, a Komi Köztársaság elnöke bejelentette, hogy 2009 a komi nyelv éve lesz. Szóltunk már Sziktivkar városképéről is. Október 23-án összeül a Komi vojtir (Komi nép) mozgalom éves konferenciája, melynek fő témája idén Sziktivkar nemzeti színezetének kialakítása és otthonossá tétele lesz. A javaslatokat fogadnak el arról, hogy miként őrizzék meg és fejlesszék a hivatalos nyelvek (azaz az orosz és a komi) együttes használatát 2009 és 2011 között, miképpen alakítsák a várost olyan kulturális térré, melyet nemzeti jellegét a komi nyelvnek és a komi motívumoknak, díszítőelemeknek használata jellemez. A gazdaság állami és magánszereplőinek javasolják komi nyelvi és vizuális elemek használatát saját termékeik forgalmazásakor (a termékek elnevezésében, reklámokban, a termékek feliratain) a köztársasági, a szövetségi és a nemzetközi piacon egyaránt. (A komi nyelv ilyen használata nem öncélú, hanem emeli a nyelv presztizsét is.)

(Forrás)


Az udmurt Pen-klub tagjai Franciaországba látogattak abból az alkalomból, hogy kiadtak egy francia versesválogatás-kötetet.

(Forrás)

Kb. hatvan Moszkvában dolgozó külföldi diplomata ismerkedett a Komi Köztársasággal október 15-én a Komi Köztársaságnak a föderáció elnökéhez rendelt képviseletén. Vlagyimir Torlopov komi elnök a köztársaság külkapcsolatairól beszélt. A köztársaság tagja a Barents Euroarktikus Régió Tanácsának. Az elnök kiemelte a technológiai újítások bevezetésére, az infrastruktúra fejlesztésére és a természet védelmére tett erőfeszítéseket. Hozzátette, hogy a köztársaságban rendszeresen tartanak föderációs és nemzetközi jelentőségű társadalmi-politikai, gazdasági és kulturális rendezvényeket. Sziktivkarban nemzetközi újságírókonferenciát ékészítenek elő, professzionális diplomaták képzését tervezik. A bemutatót a köztársaságból érkezett művészek koncertje zárta.

(Forrás)

Nincsenek megjegyzések: