2009. október 6., kedd

Egy komi-permják futurista kiállítása

A Harmadik Moszkvai Modern Művészeti Bienálé speciális programjának (egyik) szenzációja egy elfelejtett komi-permják művész, Pjotr Ivanovics Szubbotyin-Permjak műveinek kiállítása, melynek címe: Kudimkor – mozdony a jövőbe. (Kudimkor a mai Kudimkarral azonos, lényegében csak helyesírási változta: az interneten csak ezzel a kiállítással kapcsolatban bukkan fel.)

Szubbotyin 1886-ban szültett Kudimkarban, egy malomfelügyelő családjában. 1898 és 1907 között reáliskolában tanult Permben és Vjatkában. A moszkvai Cári Sztroganov iparművészeti iskolában kapott színházi díszlettervezői képzést. 1914-től 1919-ig ugyanitt tanított, ekkor vette fel a Permjak álnevet, etnikai hovatartozásának hangsúlyozása céljából. 1919-ben a Vörös Hadsereg megalakulásának első évfordulója alkalmából ő készítette Moszkva ünnepi díszeit. Baráti köre politikailag a baloldalhoz, művészetfelfogásában a futurizmushoz húzott. Szubbotyin is az új esztétikai irányzat hatása alá került, ugyanakkor fontos feladatának tartotta a saját népe felvilágosítását, kiművelését is. 1919-ig is minden nyáron visszatért szülőhelyre, ebben az évben pedig a Permi kormányzóság (ehhez tartoztak a permják területek) fővárosába, Permbe költözött, de gyakran látogatott el Kudimkarba is.

1919 és 1921 között az ő feladata volt megszervezni a Permi kormányzóság iparművészeti műhelyeit: végül Permben, Kudimkarban és Kungurban nyíltak meg. Szerepe volt a kudimkari helytörténeti múzeum létrehozásában: gyűjteménye már ekkor ötszáz kiállítási darabból állt, ezeket Szubbotyin és tanítványai gyűjtötték össze. Közreműködésével készült el a Textilfestés a permi körzetben című hatkötetes albumsorozat. A Komi-permják színház egyik alapítója. AZ általa szervezet projektekre mobilizálta Kudimkar szinte teljes lakosságát.

1921 novembere és 1922 áprilisa között a Permi művészeti technikumban tanított, ahol előadott és tantervet dolgozott ki. 1923 januárjában húnyt el tbc-ben, kívánságára temetésén kizárólag vidám zenét játszottak.

Tanítványai közül különösen a siketnéma Erik Totymjanyin sorsa érdekes: ő Leningrádba ment, ahol a Siketnémák Társaságának elnöke lett, 1937-ben letartóztatták és kivégezték.

Szubbotyin műveit nyáron Permben állították ki, most (október 18-ig) a moszkvai Proun galériában látható. A kiállításon bemutatják a művész szinte teljes hagyatékát, ill. kortársainak és tanítványainak műveit, összesen mintegy 60 műtárgyat a róla elnevezett Komi-permják Helytörténeti Múzeum és a Permi Képzőművészeti Galéria gyűjteményéből. A festményeken és grafikákon kívül Szubbotyin gyűjteményéból származó komi-permják nyomódúcok (textilfestéshez használt minták), 18. századi permi faszobrok, kb. ötven, a harmincas évek Kudimkarjáról készült fotó is látható. A művész munkáiból többet kifejezetten a kiállításra restauráltak, ill. reprintben újra kiadták fő művét, Az új rendszerekről a művészetben című elméleti munkát. Elkészült egy film, melyben a kurátor a Szubbotyin művéből származó idézeteket a komi-permjákokról szóló sztálinista propagandafilmmel vágta össze, érzékeltetve a művészetről való elméleti elképzelések és azok megvalósításnak viszonyát.

A művész munkáit többek között itt tekinthetjük meg. Az alábbi videón a kiállítás kurátora, Jekatyerina Gyogoty és Leonyid Tyiskov képzőművész beszélnek a művészről.




















Для корректного отображения содержимого этого блока, а также просмотра галерей фото и видео, которые представлены на нашем сайте, пожалуйста, обновите ваш Flash player до текущей версии.


Вы можете сделать это на сайте компании Adobe: http://www.adobe.com/ru/







Nincsenek megjegyzések: