International Summer Language School for Finno-Ugric Youth will be held in Komi-Permyak area of Perm Krai during 1-15 August 2010.
School organizers: Perm regional non-governmental organization Roza Vetrov
The project is supported by Perm Krai Governor’s Administration, Ministry of Perm Krai for Komi-Permyak area affairs and Civic Engagement Institute non-profit organization
The purpose of International Summer Language School for Finno-Ugric Youth project is to promote Komi-Permyak language and culture and create non-formal partnerships and unions in the youth field of Finno-Ugric countries and areas.
The School will work in the following directions:
Komi-Permyak language basic course;
Ethnographic expeditions;
Creativity workshops;
Entertainment: the V KAMWA Ethnofuturistic Festival, Perm Museum of Modern Art, meeting interesting people.
To become a participant of International Summer School for Finno-Ugric Youth you need to fill in the application form and send it to the project coordinator until 15 July 2010 (the application form is attached).
You can find an application form, information about the summer school programme and teachers on the following web-sites: www.vsesvoi.ru, htpp://civic-engagement-institute.org.
Number of School participants: 30
School organizers cover expenses for accommodation, food, education programme and entertainment. We can also consider the possibility of partial covering of participants’ transportation expenses.
Organization fee: 1000 Roubles (25 Euro).
Project coordinator: Maria Kolchurina
Contacts: phone: + 7 (342) 2 57 05 61, mobile: +7 902 79 98 541, e-mail: olarymarya@mail.ru
2010. május 31., hétfő
Komi-permják nyári kurzus
Idén augusztus elején kéthetes komi-permják nyelvi kurzust tartanak a Permi kraj területén. A kurzus több kulturális programot foglal magában, többek között a KAMWA fesztiválon való részvételt. Ami igencsak figyelemreméltó: a kurzus ára. Részletes angol nyelvű felhívás alább.
Két szép levél
A Rénhírek az elmúlt héten két levelet is kapott, ebben a posztban ezekre válaszolok. Jeruska Piroska nevű olvasónk egy rejtélyes szoborról kérdez.
A szóban forgó szobor az Aranydob filmfesztivál jelképe, amint ez az első linken megerősítést is nyer.
A második link helyett inkább a http://www.world-mysteries.com/pstonehill_1.htm címet ajánlom, itt ugyanis a teljes cikk olvasható. A világossággal és hitelességgel kapcsolatban rögtön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szerzőt egyébként ufókutatóként jegyzik. A cikkben, akárcsak a harmadik linken szereplő videóban, tények, mítoszok és áltudományos zagyvaságok keverednek.
Egyébként a zavaros angol nyelvű cikk is azzal fejeződik be, hogy egyszer talán majd megtalálják az eredeti Arany Asszonyt – az tehát nem lehetett a mintája a filmfesztivál jelképének. Azt nem tudom, milyen „bal oldali menüsor között látható” szoborról van szó, a második linken a cikk elején látható illusztráció feltehetően a filmfesztivál jelképe, sehol nem írják, hogy Mezopotámiában talált szobor lenne.
Ami ténynek tekinthető, hogy az Ob-torkolat környékén valóban volt egy Arany Asszony nevű bálvány, melyet messze földön is tiszteltek a hantik és manysik. Ezt a hódító oroszok megsemmisítették, esetleg előfordulhat, hogy sikerült valahova elrejteni. Ebben az esetben az is elképzelhető lenne, hogy előkerül, de aligha tudnánk biztosan azonosítani, hogy éppen ez volt az Arany Asszony. A hanti bálványok egyébként is meglehetősen sematikus szobrok, már csak azért is, mert rengeteg drága ruhába, prémbe öltöztették őket, kifinomult ábrázolásra tehát szükség sem volt. A linkeken tárgyalt szobor korunk jellegzetes realisztikus ábrázolása, korunk nőideáljával, és a kezében tartott körrel stilizált napkorong sem jellemző a hagyományos obi-ugor formakultúrára. Ráadásul ez a nap egyben dob is: szintén nem jellemző, hogy a bálványok ábrázolásaikon bármilyen tevékenységet folytatnának. Mezopotámiai kérdésekben nem merek véleményt mondani, de emlékezetem szerint az ókori Mezopotámiára sem jellemzőek az ilyen ábrázolások. Ha mégis köze lenne Mezopotámiához, arról az alkotóját, Mihail Sasurint kell megkérdezni.
Valaki Aki álnéven író olvasónk a következő levelet küldte:
Wiik elképzelése szerint a jégkorszak után Észak-Európát a brit szigetektől az Urálig finnugorok népesítették be, Nyugat-Európát pedig a baszkok. Az indoeurópaiak a Balkán-félszigetről érkeztek Európába. Állattartók voltak, szemben a finnugor és baszk vadásznépességgel, ezért gazdaságilag sikeresebbek voltak, s így asszimilálni tudták az eredeti lakosságot. A baszkok és finnugorok azonban „nem jól” tanulták meg az indoeurópai nyelvet, ezért másképp kezdtek beszélni, mint az eredeti indoeurópaiak. (A nyelvtudomány az ilyen hatásokat szubsztrátumhatásnak hívja.)
Wiik ezt leginkább a germánban véli kimutatni. Szerinte a germánok ősei olyan finnugorok voltak, akik nyelvüket indoeurópaira cserélték, de közben megőriztek bizonyos finnugor sajátosságokat is. A germán nyelvek tehát azért térnek el a többi indoeuópaitól, mert erős finnugor hatás érte őket. Wiik konkrét érveit azonban sikerül megcáfolni. Egyes jelenségeket sehogy nem lehet finnugor hatással magyarázni, egyes változások pedig nem akkor játszódtak le, amikorra Wiik a finnugor hatást feltételezi. Wiik tevékenységének ez a része nem tekinthető áltudománynak, inkább rosszul művelt tudománynak. Sokkal inkább áltudományos jelenség az, hogy Wiik a kritikákra sem érdemben nem válaszolt, sem nem visszakozott, hanem elképzelését továbbra is hirdeti.
Wiik régészeti és genetikai eredményeit próbálja felhasználni, miközben ezekhez a területekhez nem is ért. Ráadásul régészeti leletek alapján nem határozható meg, hogy az adott közösség milyen nelven beszélt. (Hacsak nincsenek megfejtett írásos emlékek.) Wiik elképzelése arról, hogy milyen nyelven beszéltek Észak-Európában 7000-8000 évvel ezelőtt teljesen légből kapott, valódi érvekkel alá nem támasztott. Wiiknek ez a tevékenysége bátran nevezhető áltudományosnak.
(Ettől függetlenül Wiik korábbi, fonológiai munkássága igen értékes.)
T.Cím!
Segítséget szeretnék kérni abban, hogy az alábbi női szobor, ami
tudomásom szerint jelképe lett a filmfesztiválnak, milyen képpen
hozható össze azzal az második honlapon írottakkal amiben ezt a
szobrot több ezer évesnek és amint irja egy magyar honlap is.
A bal oldali menüsor között látható csodálatos Aranyasszony szobrot
Nyugat-Szibériában találta két angol régész. Világosan és hitelesen
angol nyelvű szakcikkükben Mezopotámiába eredeztetik, és "magyars"
névvel illetik a népet, akikhez köthető. A szobor legalább 5 ezer éves
a cikk szerint.
Valóban megállja a helyét ez az információ vagy sem.
A harmadik pedig szintén erről az aranyasszonyról szól .
Szeretném ha tudnának megbizható véleményt adni.
Üdvözlettel
Jeruska Piroska
http://www.khanty-tour.ru/rus/points_of_interst_18.html
http://www.world-mysteries.com/pstonehill.htm
http://www.youtube.com/watch?v=-edED7cfRP8
A szóban forgó szobor az Aranydob filmfesztivál jelképe, amint ez az első linken megerősítést is nyer.
A második link helyett inkább a http://www.world-mysteries.com/pstonehill_1.htm címet ajánlom, itt ugyanis a teljes cikk olvasható. A világossággal és hitelességgel kapcsolatban rögtön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szerzőt egyébként ufókutatóként jegyzik. A cikkben, akárcsak a harmadik linken szereplő videóban, tények, mítoszok és áltudományos zagyvaságok keverednek.
Egyébként a zavaros angol nyelvű cikk is azzal fejeződik be, hogy egyszer talán majd megtalálják az eredeti Arany Asszonyt – az tehát nem lehetett a mintája a filmfesztivál jelképének. Azt nem tudom, milyen „bal oldali menüsor között látható” szoborról van szó, a második linken a cikk elején látható illusztráció feltehetően a filmfesztivál jelképe, sehol nem írják, hogy Mezopotámiában talált szobor lenne.
Ami ténynek tekinthető, hogy az Ob-torkolat környékén valóban volt egy Arany Asszony nevű bálvány, melyet messze földön is tiszteltek a hantik és manysik. Ezt a hódító oroszok megsemmisítették, esetleg előfordulhat, hogy sikerült valahova elrejteni. Ebben az esetben az is elképzelhető lenne, hogy előkerül, de aligha tudnánk biztosan azonosítani, hogy éppen ez volt az Arany Asszony. A hanti bálványok egyébként is meglehetősen sematikus szobrok, már csak azért is, mert rengeteg drága ruhába, prémbe öltöztették őket, kifinomult ábrázolásra tehát szükség sem volt. A linkeken tárgyalt szobor korunk jellegzetes realisztikus ábrázolása, korunk nőideáljával, és a kezében tartott körrel stilizált napkorong sem jellemző a hagyományos obi-ugor formakultúrára. Ráadásul ez a nap egyben dob is: szintén nem jellemző, hogy a bálványok ábrázolásaikon bármilyen tevékenységet folytatnának. Mezopotámiai kérdésekben nem merek véleményt mondani, de emlékezetem szerint az ókori Mezopotámiára sem jellemzőek az ilyen ábrázolások. Ha mégis köze lenne Mezopotámiához, arról az alkotóját, Mihail Sasurint kell megkérdezni.
***
Valaki Aki álnéven író olvasónk a következő levelet küldte:
Természetesen erről leginkább Honti Lászlót kellene megkérdezni, de a linken tárgyalt kötet ismeretében meglehetős bizonyossággal mondhatjuk, hogy minden bizonnyal Kalevi Wiikre gondolt. Az alábbiakban ismertetem Wiik álláspontját, illetve igyekszem rávilágítani, miért tekinthető munkája áltudományosnak.
Helo!
Lenne egy kérdésem.
Azért önöktől kérdezem, mert gondolom önök biztos tudják.
Bizonyára hallottak már Kalevi Wiik - Európai népek eredete (finnül: Eurooppalaisten juuret) (Nap Kiadó kft. 2008) c. művéről.
Naszóval azt szeretném kérdezni, hogy ez áltudománynak számít-e?
Az MTA honlapján ugyanis ezt olvastam:
,,Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan műveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése előtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentősége, hogy eszerint a balti-finnek előbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik."
(http://mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=645& )swords=finnugor&tt_news= 128077&cHash=8be3e66c52
Honti László ugye nem kalevi wiikre célzott?
Wiik elképzelése szerint a jégkorszak után Észak-Európát a brit szigetektől az Urálig finnugorok népesítették be, Nyugat-Európát pedig a baszkok. Az indoeurópaiak a Balkán-félszigetről érkeztek Európába. Állattartók voltak, szemben a finnugor és baszk vadásznépességgel, ezért gazdaságilag sikeresebbek voltak, s így asszimilálni tudták az eredeti lakosságot. A baszkok és finnugorok azonban „nem jól” tanulták meg az indoeurópai nyelvet, ezért másképp kezdtek beszélni, mint az eredeti indoeurópaiak. (A nyelvtudomány az ilyen hatásokat szubsztrátumhatásnak hívja.)
Wiik ezt leginkább a germánban véli kimutatni. Szerinte a germánok ősei olyan finnugorok voltak, akik nyelvüket indoeurópaira cserélték, de közben megőriztek bizonyos finnugor sajátosságokat is. A germán nyelvek tehát azért térnek el a többi indoeuópaitól, mert erős finnugor hatás érte őket. Wiik konkrét érveit azonban sikerül megcáfolni. Egyes jelenségeket sehogy nem lehet finnugor hatással magyarázni, egyes változások pedig nem akkor játszódtak le, amikorra Wiik a finnugor hatást feltételezi. Wiik tevékenységének ez a része nem tekinthető áltudománynak, inkább rosszul művelt tudománynak. Sokkal inkább áltudományos jelenség az, hogy Wiik a kritikákra sem érdemben nem válaszolt, sem nem visszakozott, hanem elképzelését továbbra is hirdeti.
Wiik régészeti és genetikai eredményeit próbálja felhasználni, miközben ezekhez a területekhez nem is ért. Ráadásul régészeti leletek alapján nem határozható meg, hogy az adott közösség milyen nelven beszélt. (Hacsak nincsenek megfejtett írásos emlékek.) Wiik elképzelése arról, hogy milyen nyelven beszéltek Észak-Európában 7000-8000 évvel ezelőtt teljesen légből kapott, valódi érvekkel alá nem támasztott. Wiiknek ez a tevékenysége bátran nevezhető áltudományosnak.
(Ettől függetlenül Wiik korábbi, fonológiai munkássága igen értékes.)
2010. május 29., szombat
Észt riporterek számiföldi komiknál
A riporter.ee rövid filmecskét közöl arról, hogy néhány észt riporter egy a Kola-félszigeten fekvő komi faluba látogatott. A Kola-félsziget eredetileg a lappok lakhelye volt, már főleg oroszok lakják. A helyi komik az izsmai komikhoz tartoznak: az izsmaiak a 17–18. században tanulták el a rénszarvastartást a nyenyecektől, és módszereiket továbbfejlesztették. Sikereiknek közönhetően vánoroltak szét a tundrövezetben a Kola-félszigettől az Ob torkolatáig.
Sajnos a filmből nem derül ki, hogy mennyire beszélik még a helyiek a komit: nénik oroszul énkelnek. Mindenesetre az expedíció nelvtudományos sikere, hogy két azonos eredetű szót sikerült azonosítani: 'hó': komiul lim, észtül lumi, ill. 'fa': komi pu, észt puu. Ez mindenesetre arra utal, hogy valakik valamennyit azért még tudnk komiul.
A film érdekessége inkább a helyi viszonyok bemutatása. Különös meglepetés a piros Lada felbukkanása, hiszen télen a hóban nem lehet vele közlekedni, nyáron viszont a mocsaras tájon nincsenek utak.
Sajnos a filmből nem derül ki, hogy mennyire beszélik még a helyiek a komit: nénik oroszul énkelnek. Mindenesetre az expedíció nelvtudományos sikere, hogy két azonos eredetű szót sikerült azonosítani: 'hó': komiul lim, észtül lumi, ill. 'fa': komi pu, észt puu. Ez mindenesetre arra utal, hogy valakik valamennyit azért még tudnk komiul.
A film érdekessége inkább a helyi viszonyok bemutatása. Különös meglepetés a piros Lada felbukkanása, hiszen télen a hóban nem lehet vele közlekedni, nyáron viszont a mocsaras tájon nincsenek utak.
2010. május 28., péntek
Vulkániak
Az északi népekről számos sztereotípia él a délebbre lakók gondolkodásában. A higgadtság, olykor a teljes (bár általában csak látszólagos) érzelemmentesség képzetére rá is erősítenek például a Forma 1-es közvetítések után a finn versenyzőkkel készített interjúk. A nyugodt felszín alatt azonban forrongó indulatok lehetnek, amire fs, egy észt költő is utal, amikor az észteket magukba fordult olaszoknak nevezi: „de kik azok az észtek egyáltalán? / egy kis nemzet / szenvedélyesek mint az olaszok / csak magukba fordulva / kifelé ez nem látszik / érzéseik lángszerűek / melyek lelkük legmélyén égnek” (a verset Küű Anita fordításában a Pluralica című folyóirat első számának 53. oldalán olvashatjuk). Az, hogy ezek az elképzelések mennyire állják meg a helyüket, más kérdés, mindenesetre érdekes lehet, hogyha az egyik északi népet a másik szemszögéből ismerhetjük meg.
Erre apropót adhat az elmúlt hetekben nemzetközi légiközlekedési problémát okozó izlandi vulkánkitörés és annak nemzetközi visszhangja. Egy finn blogon humoros képregény formájában figyelhetjük meg, mennyire eltér egymástól az a kép, amelyet a nemzetközi média fest le az izlandi helyzetről, és az, amit a szerző a helyszínen láthat. A blog neve Tulin ja jäin maa egyébként szójáték, Izland Tulen ja jään maa (A tűz és a jég országa) megnevezésére utal, amelyet a homonímiát kihasználva Jövök és maradok – országnak is fordíthatunk; a szerző ezeket az igéket tette múlt időbe: Jöttem és maradok – ország).
A képregény angolul és finnül is megtalálható az oldalon. Az első részben a médiában ábrázolt zűrzavar, lávaeső, tömeges kitelepítések, Szodoma és Gomorra mögött rejlő valós állapotokat ábrázolja a szerző. A második részben a vulkánkitörés okozta előnyöket és károkat rajzolja meg, kiemelve a katasztrófaturizmus fellendülését, a lávalámpák eladásának megugrását (ez a típusú fényforrás nagyon népszerű volt a hatvanas évek Finnországában). Megtudhatjuk, miért is aktív ennyire Izland szigete vulkanikusan, és miért ragaszkodnak az izlandi földművesek földjük hamvaihoz. Emellett a Star trek-rajongóknak is kihagyhatatlan csemegével szolgál a képregény, kis képzavarral élve, akik jól hegyezik a fülüket-szemüket, az egyik képkockán egy vulkánira lelhetnek rá (szintén hideg külsővel takart, intenzív érzelmeket logikával elfojtó faj a sci-fi történetben).2010. május 26., szerda
NRVV 54. Polnovat: formatervezési központ
Polnovat nem igazán örvendeztet meg sok formatervezési csemegével, amit találtunk, az is egy kupacban volt.
Igen figyelemre méltó ez a ki tudja mi(k)ből összeeszkábált vízhordó jármű.
(Mivel vezetékes víz csak a panelházakban van, igencsak fontos eszköz.)
(Mivel vezetékes víz csak a panelházakban van, igencsak fontos eszköz.)
Az előző képen a vízhordó mögött láthatjuk, hogy a ház fala mintákkal díszített.
Ez a minta (nap? pávafarok? a szakértőktől várjuk a kommenteket) nem igazán különleges,
Oroszországban sokfelé megtalálható.
Látható, hogy deszkákból különböző elemeket vágnak ki, és ezek adják a mintát.
Ez a minta (nap? pávafarok? a szakértőktől várjuk a kommenteket) nem igazán különleges,
Oroszországban sokfelé megtalálható.
Látható, hogy deszkákból különböző elemeket vágnak ki, és ezek adják a mintát.
Ez az elem azonban több szempontból is szokatlan.
A rombuszforma ugyan nem ritka ilyen díszítőelemeknél, de ennek a szegélyét hanti minta díszíti.
Természetesen ez a minta a hantiknál nem a házfalon, hanem a bunda szegélyén jelenik meg.
A rombusz közepén egy facsomó, göb található, minden mástól elütően
természetes színében, lakkozva.
A rombuszforma ugyan nem ritka ilyen díszítőelemeknél, de ennek a szegélyét hanti minta díszíti.
Természetesen ez a minta a hantiknál nem a házfalon, hanem a bunda szegélyén jelenik meg.
A rombusz közepén egy facsomó, göb található, minden mástól elütően
természetes színében, lakkozva.
2010. május 25., kedd
Marij El – mariul
A kisebb finnugor nyelvekkel kapcsolatos régi probléma, hogy nemcsak kevés könyv és újság jelenik meg, de nincsenek nemzetiségi nyelvű térképek sem: nemcsak a világtérképek, földgömbök vagy Oroszország térképe hiányzik, de saját területeikről sem készítenek térképet helyi nyelven.
Most azonban elkészült a Marij El térképe mariul. A térkép még így is kétnyelvű, hiszen a köztársaság nyugati részén a hegyi, középső és keleti részén a mezei irodalmi nyelv normái szerint tüntették fel a földrajzi neveket. (Egyes településnevek továbbra is oroszul szerepelnek: ezeknek talán nincs is mari nevük, talán orosz falvakról van szó.)
A térkép pdf-ben innen tölthető le.
Most azonban elkészült a Marij El térképe mariul. A térkép még így is kétnyelvű, hiszen a köztársaság nyugati részén a hegyi, középső és keleti részén a mezei irodalmi nyelv normái szerint tüntették fel a földrajzi neveket. (Egyes településnevek továbbra is oroszul szerepelnek: ezeknek talán nincs is mari nevük, talán orosz falvakról van szó.)
A térkép pdf-ben innen tölthető le.
2010. május 24., hétfő
NRVV 53. Polnovat
Polnovat szintén Schmidt Éva fő gyűjtőterületéhez tartozott, ezer főt meghaladó lakosságából ma már csak néhány idősebb személy beszél hantiul (ritkábban manysiul).
A falu egyik fő jellegzetessége az utcákat borító fehér homok,
mely strandolásra is kitűnően alkalmas lenne.
mely strandolásra is kitűnően alkalmas lenne.
Persze az Ob-part nem feltétlenül ideális strand, és nem csak a rövid idény miatt.
A településen viszonylag sok az új építkezés, itt az új óvodát láthatjuk.
(A jobb oldalon látható „totemoszlopok” nem hanti bálványok,
a szélső kettőn pl. realista bagolyábrázolás vehető ki.)
A településen viszonylag sok az új építkezés, itt az új óvodát láthatjuk.
(A jobb oldalon látható „totemoszlopok” nem hanti bálványok,
a szélső kettőn pl. realista bagolyábrázolás vehető ki.)
Szintén néhány éves az iskola épülete.
Érdemes felfigyelni a kovácsoltvas kerítésre, ami egyfajta orosz mánia.
Nem sok dologra igényesek, de nagy kovácsoltvas kerítés az legyen.
Érdemes felfigyelni a kovácsoltvas kerítésre, ami egyfajta orosz mánia.
Nem sok dologra igényesek, de nagy kovácsoltvas kerítés az legyen.
Természetesen Oroszországban a templomépítés is reneszánszát éli.
Érdemes felfigyelni a (gyöngy)hagymakupolák és a műanyag burkolólécek harmóniájára.
Érdemes felfigyelni a (gyöngy)hagymakupolák és a műanyag burkolólécek harmóniájára.
Ottlétünkkor Polnovat fő atrakciója a plavpoliklínyika, azaz az úszó SZTK volt.
Az Ob-menti települések orvosi ellátása nehezen megoldható, hiszen egymástól távol eső
és nem túl nagy lélekszámú településeket találunk.
Nyaranként azonban egy rendelőintézetnek berendezett hajó úszik faluról falura,
és mindenki elvégeztetheti a szükséges vizsgálatokat.
(Természetesen valamilyen orvosi ellátás Polnovatban is van,
és szükség esetén máskor is kórházba szállítják a betegeket.)
Az Ob-menti települések orvosi ellátása nehezen megoldható, hiszen egymástól távol eső
és nem túl nagy lélekszámú településeket találunk.
Nyaranként azonban egy rendelőintézetnek berendezett hajó úszik faluról falura,
és mindenki elvégeztetheti a szükséges vizsgálatokat.
(Természetesen valamilyen orvosi ellátás Polnovatban is van,
és szükség esetén máskor is kórházba szállítják a betegeket.)
2010. május 22., szombat
Komi konyha
2010. május 21., péntek
Dugonics András: Jólánka, Etelkának leánya
Majdnem egy éve, tavaly júliusban írtam az első magyar regényről, Dugonics András Etelkájáról. Persze leginkább finnugor szempontból, mivel a Rénhírek olvasói ilyesmiken szeretnek borzongani. Emlékeztetőül: az Etelka egyik lábjegyzetében Dugonics András felvillantott valamit finnugrisztikai olvasottságából, s mi csak ámultunk.
Nézzük most Jólánkát, Etelkának leányát! Az Etelka folytatásaként megírt mű két méretes kötetben jelent meg 1803-1804-ben (Pozsonyban és Pesten, Füskuti Landerer Mihály kőltségével és bötűivel. I. 773 oldal, II. 772 oldal). A történet szerint Gyulafi bujdosni kényszerül, s így vetődik a finnugor rokonokhoz. Számtalan kaland után hazatér Jólánkájával, s lőn nagy hepiend.
Na de, miben is áll ez a finnugor rokonság Dugonics András szerint:
Na de, miben is áll ez a finnugor rokonság Dugonics András szerint:
„Mivel mind-nyájan azok a’ nemzetségek, melyek Éjszak felé laknak … régenten a’ Magyar nyelvet egyetemben tudták; bizonyosak löhetünk abban: hogy mind ezek a’ Scitáknak véreik, avagy talán Szülőik.– De ezekben az üdőkben azon említett Nemzetségeknek nyelvök igen megváltozott. Sok idegen szavak iktatódtak bele. – Mindaz’-altal: mivel (még mostanában is) ki-teccik: hogy azoknál éppen olyan a’ Szó-szerkeztetés (Syntaxis), és a’ Szó-ejtés (Casus nominum, Conjugationes verborum), valamint a’ Magyaroknál (mert ebbül a’ kettőbűl ösmértetik meg a’ Nyelveknek atyafiságjok); az ő meg romlott mostani nyelvöket is magyar ivadéknak kelletik mondanunk; a’-mint ezt bővebben meg-mutatta Sajnovics bóldogúltt Jézsuvita, ki ezeken a’ tájokon forgott, és az ő mostani vegyes nyelvöket a’ mi magyar nyelvünkkel elég szerencsésen öszsze-hasonlította. – Ha pedig azt tapasztallyuk két akar-minő nyelvben: hogy se a’ Szó-szerkeztetés, se a’ szó-eset nem egyenlő, azt a’ két nyelvet egy-eredetűnek soha se lehet mondani.” (I. k. 408–409/60. j.)
Hát ez nagyon szép! Dugonics András egyszerre megértette, hogy minémű dolog lett légyen az a nyelvrokonság. Igen ám, csakhogy a rokon nyelvek szabályos hangmegfeleléseit felismerni akkoriban még nem sikerült. Így aztán szárnyalhatott a fantázia. A Jólánka szerzője maga elé kapott egy térképet („lásd Homannak Skandináviáját”), s a földrajzi nevek tengerében elkezdte keresni a magyarok rokonait. Meg is találta őket a Balta-tengör vidékén. Íme:
„Az a’ Karjeli Birodalom, mely Etelének örökös Jószága vala, éjszak felé vagyon a’ Balta-tengörnek Finomi öble mellett (sinus Finnicus). Ezt a’ sok részekre el oszlott Tengört azért nevezhették édes Eleink Baltának: mert (az ő képzelődéssek szerént) balta’ formája vólt, vagyon mostanában is. A’ Karjeli Birodalomnak határjai ezek. I-szer a’ Fínomi öböl és Honvár (Hongria, Ingria, Ingermanland) II-szor: Nap keletre, egy gyönyörű kis Ország, melyet így neveztek: Holmi; mostanában: Holmia [Häme?] III-szor: Éjszak felé vagyon egy hoszszú Ország, melyet a’ Régiek Savónak mondottak; most Savólandiának is, Savó laxiának is [Savo] IV-szer: Nap-nyúgotra vagyon Bot ország (mostanában Bothnia). Azután: Finom-ország (most Finnia). Ismét Nyil-ország (most Nylandia [Uusimaa?]. Végtére Kaján-ország (mostanában Kajánia [Kajaani]. – Ezek bizonnyára mind Magyar nevek, ’s – azt – is jelentik: hogy Magyar Eleink ezen tartományokat bírtokokban tartották és innént mentek osztán a’ Világon széjjel. – Karjel-országnak Anya-várossát régi Eleink Víg-várnak nevezték, utóbbiak Víg-burgnak. A’ mostaniak Viburnak [Viborg, Viipuri]. Ezt a’ Fő-várost, Héjja (Etelének annya) Etelkavárnak azért nevezhette: hogy Mennyének kedvét lelhesse. Ott fekszik ez a’ város, ahhol (a’ Fínomi öbölnek vége felé) a’ viznek egy kis szakadássa terjed éjszak tájjékára. Ennek a’ Ki-dülő viznek végén olvastatik most is a’ Viburgi nevezet. – Ezt a’ Karjeli Országot mostanában az Orosz-Cár bírja. Az előbbeni Századnak elején (1725-dik esztendő tájban) Karjelbe vitte lak-helyét Első Péter (az a’ leg-híresebb Orosz-Cár) és ott építette-fel Császári házát és mellette azt a’ Nagy Várost, melyet németül Petersburg-nak, deákúl Petroburgumnak neveznek.” (1. k. 357–358/55. j.)
Az etimologizálásba Dugonics András később annyira belelendült, hogy a tájegységek után már városok, tavak és folyók nevéből is ki tudta hámozni az eredeti magyar szavakat:
„Ezt a’ régi Honvár nevet a’ mostaniak Hongvárnak is, Hungvárnak-is, Ungriának-is Ingriának-is nevezik. A’ németek Ingermanland-nak mondgyák, benne egy folyó Iugerflus nevét hordozza. – Ennek a Hongvári Országnak határjai ezek: I. Éjszak felől: Karjel ezt Honvártúl csak egy folyó választya-el, mely a’ Fínomi öblöt Látóka (most Ladoga) tóval öszsze foglallya II. Nap-keletrűl egy más folyó vagyon, mely ugyan csak ezen említett Látóka-tavat az Ilmei [Ilmeny] tóval öszsze-kapcsollya Novogorod mellett.III. Nap-nyugotra az a’ folyó vagyon, mely a Fínomi öbölbül Pépes tóig vitetik (Peipus), mely osztán ebbűl a’ tóbúl is ki-menvén, Honvárnak Délszaki határjává válik. Lásd Homannak Skandináviáját. – Ennek a Honvári Országnak még most-is fen-tartatnak magyar-nevezetű egy-nehány várossai. Példáúl: Adánfa (mostanában Ádánva) Pépes tó mellett. Az-után Kapor (a’ Fejedelemnek lak-helye), mostanában Kopor, vagy Koporio [Копорье]. Végtére: Látóka tón alól két város egygyik Szarka, másik: Láb [na, ezeket nem ismerem]. – Ezek a’ nevek (melyek még most is azok köztt a’ zűr-zavaros nemzetségök köztt épségjökben Tartatnak) meg-mutattyák azt: hogy ezeknek elejök valóságos magyarok vóltanak.” (I. k. 561–562/64. j.)
Ezeknél találjon különb szófejtéseket a Horvát István! (És talált! Lásd Rajzolatok a’ magyar nemzet legrégibb történeteiből. Pest, 1825., Bp. 2001. reprint)
Ezeknél találjon különb szófejtéseket a Horvát István! (És talált! Lásd Rajzolatok a’ magyar nemzet legrégibb történeteiből. Pest, 1825., Bp. 2001. reprint)
2010. május 20., csütörtök
Nyomdában az új magyar–észt szótár
Tõnu Seilenthal ismét a Facebookon számolt be az új magyar–észt szótár helyzetéről. Eszerint a szótár szerda reggel ment a nyomdába, összesen 861 oldal (54 nyomdai ív). A szótár bemutatóját június 21-ére tervezik.
2010. május 19., szerda
Szinjai hanti „társalgási szótár”
A Budapesti Finnugor Füzetek 20. köteteként jelent meg Szofia [sic] Onyina Szinjai hanti társalgási szótár (nyelvtani vázlattal és szójegyzékkel) című műve. (Bár a címlap 2009-re igyekszik visszadatálni, valójában csak néhány hete hozzáférhető.) A kötetet Ruttkay-Miklián Eszter szerkesztette, a bevezetőt Csepregi Márta írta.
Bár a szinjai hanti nyelvjárást Steinitz a harmincas években (más nyelvjárásokhoz viszonyítva) bőven dokumentálta, később kiesett a figyelem középpontjából: minimális anyagot közöltek belőle tudományos kiadványokban (pl. Rédeitől, muzsi nyelvjárás néven), az oktatásban a szerepe elhanyagolható volt. Ugyanakkor fontossága aligha vitatható, hiszen viszonylag sok szöveg jelenik meg ebben a nyelvjárásban a jamali hanti sajtónak köszönhetően (általában suriskari nyelvjárásként hivatkoznak erre a változatra, de ez lényegében azonos a Szinja mentén beszélt nyelvjárással), e nyelvjárás elsajátítása tehát a gyakorlatban is hasznosul. (Meg kell viszont jegyeznünk, hogy a kötetben alkalmazott helyesírás több ponton is eltér a könyvkiadásban és a sajtóban alkalmazottól.) Az utóbbi évtizedben Ruttkay-Miklián Eszter kutatott intenzíven a szinjai hantik között, az ELTÉ-n pedig Szofia Onyina oktatta a szinjai nyelvjárást. Az oktatói munkája során keletkezett segédanyagok alapján született ez a kötet is.
A bevezető röviden szól a szinjai hantikról, kutatástörténetükről, a kötet keletkezéséről, ill. rövid szakirodalmi útmutatót is tartalmaz.
A 10. és a 49. oldal között találjuk a nyelvtani vázlatot. Erről néhány megjegyzés:
A 66. és a 79. oldal között találjuk a hanti–magyar, a 80. és a 87. között a magyar–hanti szójegyzéket. Úgy tűnik, ez utóbbiba csak a társalgási szótárban található szavak kerültek be, a nyelvtani vázlatban találhatók kimaradtak. Nem lévén szinjai hanti szótárunk, ezt különösen fájlalhatjuk. Ugyanakkor a szójegyzék valószínűleg egyedülálló a világon abban a tekintetben, hogy a „kemény” mássalhangzókat jelölő л, н, с megelőzi a „lágy” mássalhangzókat követő л-t, н-t és с-t, függetlenül attól, hogy egyébként a cirill ábécében hol áll az őket követő betű. Érdekes módon a т-nél nem érvényesül ez a sorrend, ott a тетрадь ([tyetragy], 'füzet') pont ott áll, ahol az orosz betűrend szerint is kellene.
A Szinjai hanti társalgási szótár minden hibája ellenére hasznos kiadvány, de inkább segédkönyvként, mint tankönyvként használható. A legrejtélyesebb vonása azonban a címe. Kétségtelen ugyanis, hogy e kiadvány nem csak a gyakorlatban nem használható társalgási szótárként (ehhez túl szűk a bemutatott anyag), de még a kiadványon belül is elenyésző részt foglal el a tulajdonképpeni társalgási példatár. A Szinjai hanti nyelvtani vázlat példamondatokkal és szójegyzékkel cím sokkal pontosabban leírná, milyen kiadvánnyal is van dolgunk.
Pozitívumként kell megemlítenünk, hogy mérsékelten igényes kivitele és csekély terjedelme mellett is ma barátinak mondható az ára: 900 forint.
Bár a szinjai hanti nyelvjárást Steinitz a harmincas években (más nyelvjárásokhoz viszonyítva) bőven dokumentálta, később kiesett a figyelem középpontjából: minimális anyagot közöltek belőle tudományos kiadványokban (pl. Rédeitől, muzsi nyelvjárás néven), az oktatásban a szerepe elhanyagolható volt. Ugyanakkor fontossága aligha vitatható, hiszen viszonylag sok szöveg jelenik meg ebben a nyelvjárásban a jamali hanti sajtónak köszönhetően (általában suriskari nyelvjárásként hivatkoznak erre a változatra, de ez lényegében azonos a Szinja mentén beszélt nyelvjárással), e nyelvjárás elsajátítása tehát a gyakorlatban is hasznosul. (Meg kell viszont jegyeznünk, hogy a kötetben alkalmazott helyesírás több ponton is eltér a könyvkiadásban és a sajtóban alkalmazottól.) Az utóbbi évtizedben Ruttkay-Miklián Eszter kutatott intenzíven a szinjai hantik között, az ELTÉ-n pedig Szofia Onyina oktatta a szinjai nyelvjárást. Az oktatói munkája során keletkezett segédanyagok alapján született ez a kötet is.
A bevezető röviden szól a szinjai hantikról, kutatástörténetükről, a kötet keletkezéséről, ill. rövid szakirodalmi útmutatót is tartalmaz.
A 10. és a 49. oldal között találjuk a nyelvtani vázlatot. Erről néhány megjegyzés:
- Érthetetlen, miért szerepel az affrikáták között ćć és čč kapcsolat, amikor ezek valójában a tś (ťś) ill. tš explozíva-szibiláns kapcsolatok.
- A nyelvtani vázlat használja a szilárd, ill. alkalmi mássalhangzókapcsolat [sic!] terminusokat: ezeket jó lett volna megmagyarázni, hiszen nem maguktól értetődőek.
- Steinitz a kakuminális mássalhangzót nem a mássalhangzó alá tett vesszővel, hanem ponttal jelöli (helyesen: 13. o., helytelenül: 17–18. o.)
- A töveket kár volt kemény és lágy mássalhangzósokra osztani, hiszen ezek csak helyesírásukban térnek el egymástól, a rájuk vonatkozó szabályok pedig le vannak írva a 16.–17. oldalon. (Igaz, eléggé ellentmondásosan, pl. a lágy párral nem rendelkező kemény mássalhangzók után a leírás szerint egyaránt állhat е és э – valójában csak az előbbi. Az is megfontolandó lenne, hogy nyelvészetet tanuló diákoknak szóló kötetben inkább a palatális terminust használjuk a lágy helyett.)
- A 32. oldalon szereplő нэмәʌхŏйат alak viszont nem felel meg a leírásnak, eszerint нэмәʌхŏят lenne a helyes.
A 66. és a 79. oldal között találjuk a hanti–magyar, a 80. és a 87. között a magyar–hanti szójegyzéket. Úgy tűnik, ez utóbbiba csak a társalgási szótárban található szavak kerültek be, a nyelvtani vázlatban találhatók kimaradtak. Nem lévén szinjai hanti szótárunk, ezt különösen fájlalhatjuk. Ugyanakkor a szójegyzék valószínűleg egyedülálló a világon abban a tekintetben, hogy a „kemény” mássalhangzókat jelölő л, н, с megelőzi a „lágy” mássalhangzókat követő л-t, н-t és с-t, függetlenül attól, hogy egyébként a cirill ábécében hol áll az őket követő betű. Érdekes módon a т-nél nem érvényesül ez a sorrend, ott a тетрадь ([tyetragy], 'füzet') pont ott áll, ahol az orosz betűrend szerint is kellene.
A Szinjai hanti társalgási szótár minden hibája ellenére hasznos kiadvány, de inkább segédkönyvként, mint tankönyvként használható. A legrejtélyesebb vonása azonban a címe. Kétségtelen ugyanis, hogy e kiadvány nem csak a gyakorlatban nem használható társalgási szótárként (ehhez túl szűk a bemutatott anyag), de még a kiadványon belül is elenyésző részt foglal el a tulajdonképpeni társalgási példatár. A Szinjai hanti nyelvtani vázlat példamondatokkal és szójegyzékkel cím sokkal pontosabban leírná, milyen kiadvánnyal is van dolgunk.
Pozitívumként kell megemlítenünk, hogy mérsékelten igényes kivitele és csekély terjedelme mellett is ma barátinak mondható az ára: 900 forint.
2010. május 18., kedd
Vetélytársak
Valamikor réges-régen kétszer is posztoltunk udmurt filmről, nevezetesen az 1994-es Alangaszar árnyéka című alkotásról. Sajnos a filmből semmilyen részletet nem tudtunk bemutatni, mindössze a forgatási helyszínt mutathattuk meg fényképeken. Sajnos a helyzet azóta sem lett jobb, ehhez a filmhez nem tudtunk hozzáférni.
Más a helyzet azonban egy másik udmurt filmmel, az 1928-as Vetélytársakkal. Természetesen ezt sem tekinthetjük igazán udmurtnak, hiszen tematikája udmurt, de a nyelve orosz: igaz, mivel némafilmről van szó, és a feliratok vannak oroszul, ez kevésbé zavaró. Míg az Alangaszar árnyéka a kitalált udmurt őstörténetben játszódik, a Vetélytársak igazi kortárs tematikájú film: mi másról szólhatna, mint a kolhoz megalapításáról, a szocializmus építésének kezdetéről. Igazi értéke persze nem ebben van, hanem abban, hogy a kor hamisítatlan udmurt környezetét láthatjuk. Annak érdekében, hogy a közönség sajátjának érezze a filmet, hitelesen kellett utánozni a környezetet. Így valóban olyan ruhákat látunk, amilyeneket az udmurtok a huszas évek végén hordtak, illetve hamisítatlan udmurt tájakban gyönyörködhetünk.
A vérbeli propaganda szerelmi történetbe van ágyazva: Jadigarért, a szövetkezet legtanultabb tagjáért küzd Italmasz (beszélő név: zergeboglár, az udmurtok nezeti virága), Sanmajev kupec lánya és ...tigis (a név eleje nem látszik a feliraton), a szegény leány. Természetesen a kupec eszközként szeretné felhasználni a lányát a szövetkezet tönkretételére. Az itt bemutatandó részletek főként azt a szálat emelik ki, ahogy Italmasz ajándékkal, a szépségével, illetve csellel (kígyómarást színlelve) próbálja meg elcsábítani Jadigart, akinek természetesen osztályöntudata nem engedi, hogy egy kupec lányával kezdjen.
A rövid klipet a Yumshan Promo készítette (ők elsősorban a modern udmurt ifjúsági kultúra megteremtésén fáradoznak), ezért a „fiatalos”, de udmurt népzenei alapokra épülő aláfestés. A klip végén azt a felemelő jelenetet láthatjuk, amikor Jadigar beüzemeli a rádiót, és megszólal Moszkva... valójában itt a 2010. március 11- i rendezvény reklámját halljuk, természetesen oroszul.
Más a helyzet azonban egy másik udmurt filmmel, az 1928-as Vetélytársakkal. Természetesen ezt sem tekinthetjük igazán udmurtnak, hiszen tematikája udmurt, de a nyelve orosz: igaz, mivel némafilmről van szó, és a feliratok vannak oroszul, ez kevésbé zavaró. Míg az Alangaszar árnyéka a kitalált udmurt őstörténetben játszódik, a Vetélytársak igazi kortárs tematikájú film: mi másról szólhatna, mint a kolhoz megalapításáról, a szocializmus építésének kezdetéről. Igazi értéke persze nem ebben van, hanem abban, hogy a kor hamisítatlan udmurt környezetét láthatjuk. Annak érdekében, hogy a közönség sajátjának érezze a filmet, hitelesen kellett utánozni a környezetet. Így valóban olyan ruhákat látunk, amilyeneket az udmurtok a huszas évek végén hordtak, illetve hamisítatlan udmurt tájakban gyönyörködhetünk.
A vérbeli propaganda szerelmi történetbe van ágyazva: Jadigarért, a szövetkezet legtanultabb tagjáért küzd Italmasz (beszélő név: zergeboglár, az udmurtok nezeti virága), Sanmajev kupec lánya és ...tigis (a név eleje nem látszik a feliraton), a szegény leány. Természetesen a kupec eszközként szeretné felhasználni a lányát a szövetkezet tönkretételére. Az itt bemutatandó részletek főként azt a szálat emelik ki, ahogy Italmasz ajándékkal, a szépségével, illetve csellel (kígyómarást színlelve) próbálja meg elcsábítani Jadigart, akinek természetesen osztályöntudata nem engedi, hogy egy kupec lányával kezdjen.
A rövid klipet a Yumshan Promo készítette (ők elsősorban a modern udmurt ifjúsági kultúra megteremtésén fáradoznak), ezért a „fiatalos”, de udmurt népzenei alapokra épülő aláfestés. A klip végén azt a felemelő jelenetet láthatjuk, amikor Jadigar beüzemeli a rádiót, és megszólal Moszkva... valójában itt a 2010. március 11- i rendezvény reklámját halljuk, természetesen oroszul.
2010. május 17., hétfő
Finnugor-e Vona Gábor?
Nagy visszhangot keltett Vona Gábor azon kijelentése, miszerint ő nem finnugor. Ezen a blogon aligha tehetünk mást, mint igazat adunk neki.
Senki sem finnugor
A finnugor nyelvészeti terminus. A kutatások megállapították, hogy a nyelvek felbomolhatnak: egyes változataik önálló nyelvekké válnak. Azt, hogy pontosan mikor is válik egy nyelvjárás önálló nyelvvé, meglehetősen bonyolult meghatározni, de ebben az esetben ezzel nem kell törődnünk: számunkra sokkal fontosabb az a kérdés, hogy amikor a nyelvek már annyira különböznek, hogy első pillantásra nem tűnnek hasonlónak, akkor is meg lehet róluk állapítani, hogy egy közös régi nyelvből származnak. A kutatások során a nyelvek egy csoportjáról megállapították, hogy egy nyelvből származnak: e nyelveket elnevezték finnugor nyelveknek, a valaha volt ősnyelvet pedig finnugor alapnyelvnek. (Most ki kellene térnünk a szamojéd nyelvekre is, de mivel Vona a finnugor terminust használta, ezt a kérdést itt hanyagoljuk.)
Látható tehát, hogy finnugor csakis egy nyelv lehet. Mivel a tudomány mai ismeretei szerint Vona Gábor nem nyelv, nem is kell csodálkoznunk azon, hogy nem finnugor. Ennyi erővel Vona azt is kijelenthette volna, hogy nem agglutináló vagy nincsenek nyelvjárásai: nem lett volna benne semmi meglepő. Persze mindenki számára nyilvánvaló, hogy Vona ekkora sületlenséget azért mégsem mondott.
Ki a finnugor?
Valójában persze szokás embereket is finnugornak nevezni, méghozzá akkor, ha finnugor nyelven beszélnek. De ennyire egyszerű lenne a dolog? Egy németre, aki kitűnően megtanult magyarul, aligha mondanánk, hogy finnugor. Akkor mondjuk inkább, hogy az anyanyelvtől függ a dolog? Finnugor-e valaki, ha gyerekkorában magyar szüleitől először magyarul tanult meg, később azonban szülei kivándoroltak Amerikába, ott már csak angolul beszéltek hozzá, és el is felejtett magyarul? Vagy finnugorrá vált-e az a kínai gyerek, akinek szülei Magyarországra költöztek, magyar iskolába járatták, és mire felnőtt, sokkal jobban tudott magyarul, mint kínaiul? S az, aki magyar–szlovák kétnyelvű környezetben nő fel, és egyformán sajátjának érzi mindkét nyelvet, talán csak félig finnugor? Ezekre a kérdésekre nem csupán nehéz válaszolni, hanem egyszerűen értelmetlen is.
Mi téveszthette meg Vonát?
A finnugristák gyakran róják fel a „finnugorellenes” vélemények képviselőinek, hogy nem tudják megkülönböztetni a genetikai vagy kulturális rokonságot a nyelvi rokonságról. Saját magukról persze azt állítják, hogy nem keverik ezeket a dolgokat. Ez annyiban igaz is, hogy a finnugor nyelvek rokonságának megállapításakor csakis nyelvészeti érvekre támaszkodnak, genetikaiakra és kulturálisakra nem. Ezen túl azonban óriási a zűrzavar.
Amikor a finnugor (és egyáltalán a nyelvrokonsági) kutatások gyerekcipőben jártak, még nem láttak jelentős különbséget a háromféle rokonság között. Bár ma inkább az eltérő eseteket szoktuk kiemelni, tény, hogy az esetek jelentős részében az ember a biológiai szüleitől (ill. azok közvetlen vérrokonaitól, a családtagoktól) sajátítja el nyelvét, tőlük veszi át kulturális beidegződéseit is. Hiába tudjuk, hogy a háromfajta rokonságnak semmi köze egymáshoz, észre kell vennünk, hogy alapjában véve nem volt teljesen légből kapott.
Nem csodálkozhatunk azon, ha a 20. század elején Zichy Jenő gróf, Jankó János hanti kutatásainak a támogatója a következőket írta: „Van-e az osztják–magyar nyelv rokonságának akár tárgyi analógiák, akár vérbeli egyezés szempontjából bizonyítéka a két nép ethnographiájában és anthropológiájában? [...] az osztják ethnographiával való foglalkozás is teljesen meddő a magunk hazai kérdése szempontjából mindaddig, míg az osztják ethnographiát nem a finn-ugor népek összehasonlító ethnographiája alapján vizsgáljuk s ez azt teszi kötelességgé, hogy az osztják nép felkutatása előtt a többi finn-fajta népek ethnographiájával is megismerkedjünk.” (In: Jankó János: Utazás Osztjákföldre, Néprajzi Múzeum, 2000, 12. o.) Zichy szerint tehát a nyelvrokonság megerősíthető néprajzi és antropológiai adatokkal, ill. hisz az egységes finnugor néprajzban is.
Néhány évtizeddel később Zsirai már élesen megkülönbözteti a nyelvi és a genetikai (nála: „faji”) rokonságot. A kettő elkülönítésére Finnugor rokonságunk című kötetében külön fejezetet szán (94–107. o.): ebben hangsúlyozza, hogy az azonos eredetű nyelveken beszélők embertanilag igencsak különbözőek lehettek. Ugyanakkor a lappokról szólva hangsúlyozza, hogy embertanilag mennyire eltérnek mind finnugor, mind indoeurópai (skandináv és orosz) szomszédaiktól, s hogy eredetileg semmiféle „vérségi” közük nem lehetett, tehát vagy ők vették át nyelvüket a finnugor szomszédoktól, vagy azok tőlük (285–286. o.). Azaz ha ma elő is fordulhat, hogy különböző embertani típusba tartozó emberek azonos vagy rokon nyelveken beszélnek, korábban ez nem fordulhatott elő.
Hihetnénk, hogy hasonló jelenségek a modern szakirodalomban már nem fordulnak elő. Ugyanakkor elég belenézni bármelyik finnugrisztikai bevezető tankönyvbe vagy ismeretterjesztő kiadványba, megtaláljuk a táblázatot, hogy hányan vallják magukat valamelyik „finnugor nép”-hez tartozónak, ill. hányan beszélik az adott finnugor nyelvet. Csakhogy nem tekinthetjük nyelvrokonainknak azokat, akik már nem beszélnek finnugor nyelven, tehát őket finnugor szempontból semmiképpen nem tarthatnánk számon nyelvrokonaink között.
Szakmai körökben is teljesen természetes dolog finnugor néprajzról, népzenéről, néptáncról, népköltészetről, irodalomról, történelemről beszélni, holott ezen népek kultúrái között hatalmas különbségek vannak, másrészt minden egyes finnugor nyelven beszélő nép kulturálisan sokkal közelebb áll egy vagy néhány nem finnugor nyelven beszélő néphez, mint a finnugor nyelven beszélők többségéhez. Ennek ellenére „finnugor” tudományos konferenciákon teljesen bevett dolog, hogy ilyen szekciók működnek. Mi több, vannak a szakmának olyan képviselői is, akik egyenesen azt állítják, hogy a finnugrisztika „komplex tudomány”, azaz nem is lehet másképp művelni, mint mindezekkel a diszciplínákkal együtt foglalkozni. Működik Magyarországon finnugor irodalomtudományi doktori iskola, holott a „finnugor irodalmak” sem az irodalom intézményrendszerét tekintve, sem az irodalmat befolyásoló társadalmi környezet szempontjából nem állnak közel egymáshoz, a nyelvek távolsága miatt pedig szóba sem jöhet pl. „finnugor verstan” kidolgozása.
Lehet, hogy a laikus nem forgat finnugrisztikai szakirodalmat és nem lát bele a hazai finnugrisztika ügyeibe sem, de azért értesülhet arról, hogy van Finnugor Írókongresszus vagy Finnugor Világkongresszus. Mondanunk sem kell, hogy a finn vagy magyar íróknak nem ugyanazok a problémáik, mint az udmurt vagy hanti íróké, és hogy az egyszerű magyar emberek vállát sem ugyanaz a teher nyomja, mint a komikét. Persze ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy mindezek a konferenciák, ill. a hozzájuk kapcsolódó projektek feleslegesek, az azonban elgondolkodtató, hogy az a vékonyka szál, miszerint ezek a népek (ill. ma már csak képviselőik egy része) olyan nyelven beszélnek, mely a mienkével rokon, vajon elég-e ahhoz a különbségtételhez, hogy rájuk külön figyelmet fordítsunk, míg szomszédaikat hanyagoljuk. Vajon indokolt-e külön erőfeszítéseket tenni az udmurt irodalom itthoni népszerűsítésére, miközben a csuvas irodalmat hanyagoljuk? Vajon indokolt-e hanti népi együtteseket Magyarországra utaztatni, miközben keteket nem hívunk soha? (És vajon indokolt-e blogot írni kifejezetten a finnugor és szamojéd népekről és nyelvekről?)
Márpedig ha a szakemberek és a finnugor ügyekkel foglalkozó féllaikusok számára sem világos, hogy mennyire más a nyelvi, a kulturális és a genetikai rokonság, akkor miért várnánk el a laikusoktól, hogy számukra világos legyen? Helyesebb, ha nem teszünk szemrehányást senkinek sem.
Szíve joga
Térjünk vissza Vona kijelentéséhez.
Lehet Vonát bármennyire nem szeretni, aligha vitathatnánk el tőle, hogy magyar. Azonban nem vitathatnánk el tőle azt a jogot sem, hogy kijelentse: ő nem tartja magát magyarnak (hanem inkább majának, palesztinnak vagy belorusznak). Az identitását mindenki maga választja meg, és ebbe senki más nem szólhat bele.
Vonának tehát szíve joga, hogy ne érezze magát finnugornak, ne érezzen közösséget a russzifikáció szorításában lassan (vagy éppen villámgyorsan) felmorzsolódó népekkel, vagy éppen ne a finn válogatottnak drukkoljon a jéghokidöntőben. Ezek a dolgok annyira távol állnak a mindennapi magyar valóságtól, hogy még csak fel sem róhatjuk neki, ha érzéketlen marad.
Viszont
Aligha lehetnek illúzióink: Vona Gábor nem egyszerűen személyes identitásáról beszélt. Valójában arra célzott, hogy a magyar nyelvet nem tartja finnugornak. Ezzel párhuzamosan egy „magyar őstörténeti intézet” felállításáról beszélt, és nem kétséges, hogy ennek anyagi költségeit a hazai finnugrisztika intézményrendszerének lebontásával teremtené meg. Szerencsére pillanatnyilag nem olyan időket élünk, hogy politikusok május elsejei beszédei határoznák meg a tudománypolitika irányvonalát. S bár pánikra még nincs ok, láthatjuk, hogy olyan politikai erők kerülnek egyre közelebb a politikai hatalomhoz, melyeknek eltökélt szándékuk közvetlenül beavatkozni a tudomány kérdéseibe. Ezen a ponton mégis érdemes elgondolkozni, milyen következményei lehetnek egy ilyen lépésnek.
E sorok írójáról nehezen lenne állítható, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a hazai finnugrisztikát. Összességében azonban meg kell állapítani, hogy a hazai finnugrisztika olyan tudást halmozott fel és hordoz ma is az uráli népekről és nyelvekről, mely a világon szinte egyedülálló: hasonló koncentráltságban legfeljebb Finnországban és Észtországban van jelen, ám a kétféle tudáshalmaz csak részben fedi egymást. A hazai finnugrisztika intézményrendszerének megsemmisítése mind a magyar, mind az egyetemes kultúra szempontjából súlyos veszteség, barbár cselekedet lenne. A Budenz óta tartó tradíció az intézményrendszer megsemmisítése, a benne dolgozó emberek szétszórása után akár néhány évvel is már aligha lenne helyreállítható.
Senki sem finnugor
A finnugor nyelvészeti terminus. A kutatások megállapították, hogy a nyelvek felbomolhatnak: egyes változataik önálló nyelvekké válnak. Azt, hogy pontosan mikor is válik egy nyelvjárás önálló nyelvvé, meglehetősen bonyolult meghatározni, de ebben az esetben ezzel nem kell törődnünk: számunkra sokkal fontosabb az a kérdés, hogy amikor a nyelvek már annyira különböznek, hogy első pillantásra nem tűnnek hasonlónak, akkor is meg lehet róluk állapítani, hogy egy közös régi nyelvből származnak. A kutatások során a nyelvek egy csoportjáról megállapították, hogy egy nyelvből származnak: e nyelveket elnevezték finnugor nyelveknek, a valaha volt ősnyelvet pedig finnugor alapnyelvnek. (Most ki kellene térnünk a szamojéd nyelvekre is, de mivel Vona a finnugor terminust használta, ezt a kérdést itt hanyagoljuk.)
Látható tehát, hogy finnugor csakis egy nyelv lehet. Mivel a tudomány mai ismeretei szerint Vona Gábor nem nyelv, nem is kell csodálkoznunk azon, hogy nem finnugor. Ennyi erővel Vona azt is kijelenthette volna, hogy nem agglutináló vagy nincsenek nyelvjárásai: nem lett volna benne semmi meglepő. Persze mindenki számára nyilvánvaló, hogy Vona ekkora sületlenséget azért mégsem mondott.
Ki a finnugor?
Valójában persze szokás embereket is finnugornak nevezni, méghozzá akkor, ha finnugor nyelven beszélnek. De ennyire egyszerű lenne a dolog? Egy németre, aki kitűnően megtanult magyarul, aligha mondanánk, hogy finnugor. Akkor mondjuk inkább, hogy az anyanyelvtől függ a dolog? Finnugor-e valaki, ha gyerekkorában magyar szüleitől először magyarul tanult meg, később azonban szülei kivándoroltak Amerikába, ott már csak angolul beszéltek hozzá, és el is felejtett magyarul? Vagy finnugorrá vált-e az a kínai gyerek, akinek szülei Magyarországra költöztek, magyar iskolába járatták, és mire felnőtt, sokkal jobban tudott magyarul, mint kínaiul? S az, aki magyar–szlovák kétnyelvű környezetben nő fel, és egyformán sajátjának érzi mindkét nyelvet, talán csak félig finnugor? Ezekre a kérdésekre nem csupán nehéz válaszolni, hanem egyszerűen értelmetlen is.
Mi téveszthette meg Vonát?
A finnugristák gyakran róják fel a „finnugorellenes” vélemények képviselőinek, hogy nem tudják megkülönböztetni a genetikai vagy kulturális rokonságot a nyelvi rokonságról. Saját magukról persze azt állítják, hogy nem keverik ezeket a dolgokat. Ez annyiban igaz is, hogy a finnugor nyelvek rokonságának megállapításakor csakis nyelvészeti érvekre támaszkodnak, genetikaiakra és kulturálisakra nem. Ezen túl azonban óriási a zűrzavar.
Amikor a finnugor (és egyáltalán a nyelvrokonsági) kutatások gyerekcipőben jártak, még nem láttak jelentős különbséget a háromféle rokonság között. Bár ma inkább az eltérő eseteket szoktuk kiemelni, tény, hogy az esetek jelentős részében az ember a biológiai szüleitől (ill. azok közvetlen vérrokonaitól, a családtagoktól) sajátítja el nyelvét, tőlük veszi át kulturális beidegződéseit is. Hiába tudjuk, hogy a háromfajta rokonságnak semmi köze egymáshoz, észre kell vennünk, hogy alapjában véve nem volt teljesen légből kapott.
Nem csodálkozhatunk azon, ha a 20. század elején Zichy Jenő gróf, Jankó János hanti kutatásainak a támogatója a következőket írta: „Van-e az osztják–magyar nyelv rokonságának akár tárgyi analógiák, akár vérbeli egyezés szempontjából bizonyítéka a két nép ethnographiájában és anthropológiájában? [...] az osztják ethnographiával való foglalkozás is teljesen meddő a magunk hazai kérdése szempontjából mindaddig, míg az osztják ethnographiát nem a finn-ugor népek összehasonlító ethnographiája alapján vizsgáljuk s ez azt teszi kötelességgé, hogy az osztják nép felkutatása előtt a többi finn-fajta népek ethnographiájával is megismerkedjünk.” (In: Jankó János: Utazás Osztjákföldre, Néprajzi Múzeum, 2000, 12. o.) Zichy szerint tehát a nyelvrokonság megerősíthető néprajzi és antropológiai adatokkal, ill. hisz az egységes finnugor néprajzban is.
Néhány évtizeddel később Zsirai már élesen megkülönbözteti a nyelvi és a genetikai (nála: „faji”) rokonságot. A kettő elkülönítésére Finnugor rokonságunk című kötetében külön fejezetet szán (94–107. o.): ebben hangsúlyozza, hogy az azonos eredetű nyelveken beszélők embertanilag igencsak különbözőek lehettek. Ugyanakkor a lappokról szólva hangsúlyozza, hogy embertanilag mennyire eltérnek mind finnugor, mind indoeurópai (skandináv és orosz) szomszédaiktól, s hogy eredetileg semmiféle „vérségi” közük nem lehetett, tehát vagy ők vették át nyelvüket a finnugor szomszédoktól, vagy azok tőlük (285–286. o.). Azaz ha ma elő is fordulhat, hogy különböző embertani típusba tartozó emberek azonos vagy rokon nyelveken beszélnek, korábban ez nem fordulhatott elő.
Hihetnénk, hogy hasonló jelenségek a modern szakirodalomban már nem fordulnak elő. Ugyanakkor elég belenézni bármelyik finnugrisztikai bevezető tankönyvbe vagy ismeretterjesztő kiadványba, megtaláljuk a táblázatot, hogy hányan vallják magukat valamelyik „finnugor nép”-hez tartozónak, ill. hányan beszélik az adott finnugor nyelvet. Csakhogy nem tekinthetjük nyelvrokonainknak azokat, akik már nem beszélnek finnugor nyelven, tehát őket finnugor szempontból semmiképpen nem tarthatnánk számon nyelvrokonaink között.
Szakmai körökben is teljesen természetes dolog finnugor néprajzról, népzenéről, néptáncról, népköltészetről, irodalomról, történelemről beszélni, holott ezen népek kultúrái között hatalmas különbségek vannak, másrészt minden egyes finnugor nyelven beszélő nép kulturálisan sokkal közelebb áll egy vagy néhány nem finnugor nyelven beszélő néphez, mint a finnugor nyelven beszélők többségéhez. Ennek ellenére „finnugor” tudományos konferenciákon teljesen bevett dolog, hogy ilyen szekciók működnek. Mi több, vannak a szakmának olyan képviselői is, akik egyenesen azt állítják, hogy a finnugrisztika „komplex tudomány”, azaz nem is lehet másképp művelni, mint mindezekkel a diszciplínákkal együtt foglalkozni. Működik Magyarországon finnugor irodalomtudományi doktori iskola, holott a „finnugor irodalmak” sem az irodalom intézményrendszerét tekintve, sem az irodalmat befolyásoló társadalmi környezet szempontjából nem állnak közel egymáshoz, a nyelvek távolsága miatt pedig szóba sem jöhet pl. „finnugor verstan” kidolgozása.
Lehet, hogy a laikus nem forgat finnugrisztikai szakirodalmat és nem lát bele a hazai finnugrisztika ügyeibe sem, de azért értesülhet arról, hogy van Finnugor Írókongresszus vagy Finnugor Világkongresszus. Mondanunk sem kell, hogy a finn vagy magyar íróknak nem ugyanazok a problémáik, mint az udmurt vagy hanti íróké, és hogy az egyszerű magyar emberek vállát sem ugyanaz a teher nyomja, mint a komikét. Persze ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy mindezek a konferenciák, ill. a hozzájuk kapcsolódó projektek feleslegesek, az azonban elgondolkodtató, hogy az a vékonyka szál, miszerint ezek a népek (ill. ma már csak képviselőik egy része) olyan nyelven beszélnek, mely a mienkével rokon, vajon elég-e ahhoz a különbségtételhez, hogy rájuk külön figyelmet fordítsunk, míg szomszédaikat hanyagoljuk. Vajon indokolt-e külön erőfeszítéseket tenni az udmurt irodalom itthoni népszerűsítésére, miközben a csuvas irodalmat hanyagoljuk? Vajon indokolt-e hanti népi együtteseket Magyarországra utaztatni, miközben keteket nem hívunk soha? (És vajon indokolt-e blogot írni kifejezetten a finnugor és szamojéd népekről és nyelvekről?)
Márpedig ha a szakemberek és a finnugor ügyekkel foglalkozó féllaikusok számára sem világos, hogy mennyire más a nyelvi, a kulturális és a genetikai rokonság, akkor miért várnánk el a laikusoktól, hogy számukra világos legyen? Helyesebb, ha nem teszünk szemrehányást senkinek sem.
Szíve joga
Térjünk vissza Vona kijelentéséhez.
Lehet Vonát bármennyire nem szeretni, aligha vitathatnánk el tőle, hogy magyar. Azonban nem vitathatnánk el tőle azt a jogot sem, hogy kijelentse: ő nem tartja magát magyarnak (hanem inkább majának, palesztinnak vagy belorusznak). Az identitását mindenki maga választja meg, és ebbe senki más nem szólhat bele.
Vonának tehát szíve joga, hogy ne érezze magát finnugornak, ne érezzen közösséget a russzifikáció szorításában lassan (vagy éppen villámgyorsan) felmorzsolódó népekkel, vagy éppen ne a finn válogatottnak drukkoljon a jéghokidöntőben. Ezek a dolgok annyira távol állnak a mindennapi magyar valóságtól, hogy még csak fel sem róhatjuk neki, ha érzéketlen marad.
Viszont
Aligha lehetnek illúzióink: Vona Gábor nem egyszerűen személyes identitásáról beszélt. Valójában arra célzott, hogy a magyar nyelvet nem tartja finnugornak. Ezzel párhuzamosan egy „magyar őstörténeti intézet” felállításáról beszélt, és nem kétséges, hogy ennek anyagi költségeit a hazai finnugrisztika intézményrendszerének lebontásával teremtené meg. Szerencsére pillanatnyilag nem olyan időket élünk, hogy politikusok május elsejei beszédei határoznák meg a tudománypolitika irányvonalát. S bár pánikra még nincs ok, láthatjuk, hogy olyan politikai erők kerülnek egyre közelebb a politikai hatalomhoz, melyeknek eltökélt szándékuk közvetlenül beavatkozni a tudomány kérdéseibe. Ezen a ponton mégis érdemes elgondolkozni, milyen következményei lehetnek egy ilyen lépésnek.
E sorok írójáról nehezen lenne állítható, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a hazai finnugrisztikát. Összességében azonban meg kell állapítani, hogy a hazai finnugrisztika olyan tudást halmozott fel és hordoz ma is az uráli népekről és nyelvekről, mely a világon szinte egyedülálló: hasonló koncentráltságban legfeljebb Finnországban és Észtországban van jelen, ám a kétféle tudáshalmaz csak részben fedi egymást. A hazai finnugrisztika intézményrendszerének megsemmisítése mind a magyar, mind az egyetemes kultúra szempontjából súlyos veszteség, barbár cselekedet lenne. A Budenz óta tartó tradíció az intézményrendszer megsemmisítése, a benne dolgozó emberek szétszórása után akár néhány évvel is már aligha lenne helyreállítható.
2010. május 14., péntek
EE-uro
Észtország 2011. január 1-jére tervezi az euró bevezetését. Több tervezet is született arra, milyen nemzeti szimbólumok kerüljenek az új valutára. 2004-ben pályázatot írtak ki a fémpénzek dizájnjának megalkotására, amelyet Lembit Lõhmus nyert meg, részben a szakértői zsűri, részben az állampolgárok telefonhívásai alapján (45 453 szavazatból 12 482-et kapott). Lembit Lõhmus korábban elsősorban bélyegek tervezésével vált híressé.Az észt fémeurósokon tehát Észtország térképe és az állam észt elnevezése (Eesti) fog szerepelni. Finnországban, ahol már 2002 óta az európai közös valuta a fizetőeszköz, a kéteuróson a mocsári hamvasszeder virágai szerepelnek, tervezője Raimo Heino volt. Pertti Mäkinen alkotta meg az egyeuróson repülő hattyúkat, míg az ötvencentes címeroroszlánja a régi egymárkásról került az új pénzre.
Érdekes belegondolni, milyen szimbólumokat választ egy ország a közös pénzérmére, mi az a jelenség, amelyről a többi országban is felismerhetik az adott államot. Az is még kérdés egyelőre, mi kerül majd egyszer a magyar euróra, mi mivel tesszük majd jellegzetessé az uniós valutát.
2010. május 12., szerda
NRVV 52. Tugijani: régi és régebbi találkozása
(Alábbi posztunkat önkéntes korrektorunknak ajánljuk.)
Mindig sajátos hatással bír, ha egyes technológiákat nem a megszokott nyersanyagokkal alkalmazzák, vagy ha sajátos nyersanyagokat használnak fel hagyományos technológiákhoz. A magnószalag ugyan ma már elavultnak tekinthető (talán ez is teszi lehetővé, hogy nyersanyagként szóba kerüljön), de a hanti népművészet szokásos nyersanyagai között modernnek számít.
Ezt a magnószalagból horgolt terítőt Tugijaniban fedeztük fel. Nyilván a kazettagyűjtők szeme is csillog a cirill feliratos (a Parrot floppyk színeit idéző), és az annál is rejtélyesebb Green Mount márkájú kazetta láttán. Mint látható, bár a terítő már befedne egy átlagos kávéházi asztalt, a kazettákban még bőven van szalag.
A két különböző szalagszín külön esztétikai távlatokat nyit meg...
Mindig sajátos hatással bír, ha egyes technológiákat nem a megszokott nyersanyagokkal alkalmazzák, vagy ha sajátos nyersanyagokat használnak fel hagyományos technológiákhoz. A magnószalag ugyan ma már elavultnak tekinthető (talán ez is teszi lehetővé, hogy nyersanyagként szóba kerüljön), de a hanti népművészet szokásos nyersanyagai között modernnek számít.
Ezt a magnószalagból horgolt terítőt Tugijaniban fedeztük fel. Nyilván a kazettagyűjtők szeme is csillog a cirill feliratos (a Parrot floppyk színeit idéző), és az annál is rejtélyesebb Green Mount márkájú kazetta láttán. Mint látható, bár a terítő már befedne egy átlagos kávéházi asztalt, a kazettákban még bőven van szalag.
A két különböző szalagszín külön esztétikai távlatokat nyit meg...
2010. május 10., hétfő
NRVV 51. Hanti babák Tugijaniból
Tugijaniban Palaska néni, Schmidt Éva egyik legfontosabb adatközlője készít hagyományos hanti babákat.
A babákon hagyományos hanti rávarrásokat találunk. Mivel ezek eleve igen aprók, a babákon nem méretarányosan jelennek meg, hanem az eredeti méretükben. A babáknak nincs arcuk: ha lenne, már nem babák, hanem bálványok lennének, gondoskodni kellene róluk, etetni kellene őket stb.
A babák kb. ujjra húzható méretűek.
Nem hátsó szándékkal nézünk be a babák szoknyája alá, hanem azért, hogy megmutassuk szerkezetüket. A több rétegnyi textil biztosítja, hogy a babának tartása legyen.
A babákon hagyományos hanti rávarrásokat találunk. Mivel ezek eleve igen aprók, a babákon nem méretarányosan jelennek meg, hanem az eredeti méretükben. A babáknak nincs arcuk: ha lenne, már nem babák, hanem bálványok lennének, gondoskodni kellene róluk, etetni kellene őket stb.
A babák kb. ujjra húzható méretűek.
Nem hátsó szándékkal nézünk be a babák szoknyája alá, hanem azért, hogy megmutassuk szerkezetüket. A több rétegnyi textil biztosítja, hogy a babának tartása legyen.
2010. május 6., csütörtök
Georgi képei a finnugorokról és szamojédokról
Johann Gottlieb Georgi az 1768–1774 közötti Akadémiai vagy más néven Természettudományos Expedíció tagjaként dolgozott Oroszország különböző tájain a hirtelen nagyra nőtt birodalom megismerésén munkálkodva.
A német származású Georgi az uppsalai egyetemen tanult orvostudományt, majd az orosz akadémia meghívására érkezett Szentpétervárra. Bekapcsolódván az Akadémiai Expedíció munkájába, Georgi először a Johann Peter Falck svéd botanikus vezette 2. asztrahanyi részleghez csatlakozott, majd Falck halála után átvette a részleg vezetését, és közreműködött a svéd tudós hagyatékának feldolgozásában is.
Az expedíció különböző részlegei a természettudományos megfigyelések közben tanulmányozták Oroszország őslakos népeinek életét, szokásait is. A néprajzi megfigyelések publikálásához az adta az ötletet, hogy 1774-ben Christoph Melchior Roth rézmetsző művész 96 füzetből álló sorozatot adott ki. A képek a birodalom népeinek jellegzetes viseletét, ruházatát mutatták be. Georgi a sorozathoz néprajzi leírásokat készített. A mű első, német nyelvű kiadása (Beschreibung aller Nationen des Russischen Reichs, ihrer Lebensart, Religion, Gebräuche, Wohnungen, Kleidung und übrigen Merkwürdigkeiten) 1776–1780 között jelent meg Szentpétervárott, ezt követte a francia (Description de toutes les nations de l’Empire de Russie, où l’on expose leurs moeurs, religions, usages, habitations, habillements et autres particularités remarquables) és az első orosz nyelvű változat (Описание всех в Российском государстве обитающих народов, также их житейских обрядов, вер, обыкновений, жилищ, одежд и прочих достопамятностей). 1799-ben Georgi kibővített orosz változatot jelentetett meg, amely a külföldi érdeklődés miatt már az orosz nép leírását is magában foglalta. (A német és az első orosz változat elérhető az interneten is, lásd a Wikipédiában, Georginál. Az 1799-es orosz kiadás 2005-ben újra megjelent, én azt használtam.)
A mű első fejezete a finnugor népek leírását tartalmazza. Georgi ebbe a csoportba sorolta a letteket, csuvasokat és tyeptyereket is. A kelet-szibériai és mandzsúriai népek között, a harmadik fejezetben olvashatunk a szamojédokról. A népek leírása általában azonos rendszert követ: tartalmazza a lakóhely, a lélekszám, a gazdálkodási mód, a viselet, a vallás és a hiedelmek, valamint a néplélek adatait és jellemzőit.
Georgi műve több szempontból is korszakos jelentőségű – egyrészt ez az első ilyen típusú néprajzi összefoglalás, másrészt a szerző akkoriban még szokatlan módon megnevezi forrásait: Müller, J. F. Gmelin, Krasenyinnyikov, Steller, Fischer, N. P. Ricskov, Lepjohin, Falck és Pallas nevét említi. A felsorolt szerzők a különböző oroszországi expedíciók résztvevői voltak. Műveik felhasználása révén Georgi munkája az orosz expedíciók néprajzi jellegű megfigyeléseinek esszenciájává vált: ha elolvassuk, az őslakos népekre vonatkozó minden korabeli tudás birtokába jutunk. Minket persze leginkább a finnugor és szamojéd népek érdekelnek…
Könyve számára Georgi a rézmetsző C. M Rothtal új ábrákat is készíttetett. Egy részük a szentpétervári Kunsztkamerában őrzött ruhák alapján készült, de a grafikus fölhasználta Pallas és Müller rajzait is.
Ezt a hosszúra nyúlt bevezetést csupán csatolmányként írtam a finnugor és szamojéd embereket megörökítő alant következő rajzokhoz. Íme a lényeg:
Finn paraszt és parasztasszony
Észt asszony két nézetben
Moksa-mordvin nő két nézetben
És a Pallas-féle eredeti rajz
Mordvin (erza) nő két nézetben
És a Pallas-féle eredeti erza nő
Cseremisz nő elölnézetben - jobbra a Müller-féle eredeti rajz
Cseremisz nő hátulnézetben - jobbra a Müller-féle eredeti rajz
Osztják nő két nézetben - a szúnyogháló mögött fölsejlenek az arcvonások
Osztják férfi az Ob mellől és egy votják nő
Szamojéd férfi és nőGeorgi műve 100 színes tablót tartalmaz, valamint minden fejezet elején és végén egy-egy fekete-fehér rajzot is - általában valamilyen zsánerképet. Közöttük is találunk finnugor és szamojéd témájúakat.
2010. május 5., szerda
NRVV 50. Glugijani, avagy filológiai nyomozás
1978-ban Honti László Északi osztják szövegek szójegyzékkel címen cikket jelentetett meg a Nyelvtudományi Közlemények 80. számában. Mint már korábban említettük, ebben az időben magyar kutató Szibériába nem juthatott el, anyagát Honti is Leningrádban gyűjtötte. Egyik adatközlőjéről azt állítja, hogy Glugijani faluból származik. Ilyen falut azonban a megjelölt környéken nem lehet azonosítani. Honnan származhat hát ez az adat?
Ahhoz, hogy megértsük a hiba természetét, ismernünk kell az orosz kézírást. Nézzük meg, hogy néz ki a G, ill. a g!
Nézzük meg, milyen lesz az utána álló l!
Látható, hogy ha a Gl kapcsolatot leírjuk, akkor az l becsúszhat a G kalapja alá. Ilyenkor úgy tűnhet, mintha a kalap három száron állna. Van hasonló betű? Van bizony, méghozzá a T!
Természetesen a dolog fordítva is működik: ha a T szárait kicsit slendrián módon írjuk, úgy tűnhet, mintha azok nem a szárak lennének, hanem egy külön betű, pl. egy l.
Valójában a következő történhetett. Honti biztos akart lenni abban, hogy nem felejti el a falu nevét, és nem is szerette volna rosszul lejegyezni. Minden valószínűség szerint az adatközlőt kérte meg, hogy írja le valahova. Az adatközlő persze az oroszországi szokás szerint hanyagul írt, Honti meg idővel, amikor a feljegyzéshez fordult, már elfelejthette, hogy hogyan is hangzott a falu neve. A felírt szó T-jét pedig Gl-nek silabizálta ki, így lett Tugijaniból Glugijani.
Hogy mindez nem a valóságtól elrugaszkodott okoskodás, arra meggyőző bizonyítékunk van. Az alábbi kézírást tavaly rögzítettük Tugijaniban.
Ahhoz, hogy megértsük a hiba természetét, ismernünk kell az orosz kézírást. Nézzük meg, hogy néz ki a G, ill. a g!
Nézzük meg, milyen lesz az utána álló l!
Látható, hogy ha a Gl kapcsolatot leírjuk, akkor az l becsúszhat a G kalapja alá. Ilyenkor úgy tűnhet, mintha a kalap három száron állna. Van hasonló betű? Van bizony, méghozzá a T!
Természetesen a dolog fordítva is működik: ha a T szárait kicsit slendrián módon írjuk, úgy tűnhet, mintha azok nem a szárak lennének, hanem egy külön betű, pl. egy l.
Valójában a következő történhetett. Honti biztos akart lenni abban, hogy nem felejti el a falu nevét, és nem is szerette volna rosszul lejegyezni. Minden valószínűség szerint az adatközlőt kérte meg, hogy írja le valahova. Az adatközlő persze az oroszországi szokás szerint hanyagul írt, Honti meg idővel, amikor a feljegyzéshez fordult, már elfelejthette, hogy hogyan is hangzott a falu neve. A felírt szó T-jét pedig Gl-nek silabizálta ki, így lett Tugijaniból Glugijani.
Hogy mindez nem a valóságtól elrugaszkodott okoskodás, arra meggyőző bizonyítékunk van. Az alábbi kézírást tavaly rögzítettük Tugijaniban.
2010. május 4., kedd
NRVV 49. Tugijani
Tugijani rendkívül fontos hely a magyar ob-ugrisztika számára, mivel ez „Schmidt Éva faluja”. Az első világháború és a Szovjetunió felbomlása között magyar kutató gyakorlatilag nem juthatott el Szibériába. Schmidt Éva azonban a hetvenes években Leningrádban tanult, és ott kérvényezte, hogy a téli szünidőre hanti barátnőjéhez látogatóba mehessen. Máig sem érthető, miként kapta meg az engedélyt, vélhetően egyszerű figyelmetlenségből. Szibériában pedig, mivel oroszul és hantiul is kiválóan beszélt, ill. társnőjétől kapott meleg ruhát, már nem tűnt fel a hatóság embereinek, hogy külföldi.
A kilencvenes években, amikor a belojarszkiji archívumban dolgozott, Tugijaniba is visszajárt és jelentős mennyiségű anyagot gyűjtött. Ezek egy részét azóta kiadták, de sok zárolva van (legalábbis a magyar kutatók előtt). Sokat azonban ne várjunk a településtől. A korábban gazdag kolhozzal rendelkező településen mára főképp idősek élnek, a nyugdíjkorhatár előtt állók nagy része is munkanélküli. Igaz, a városba költözöttek visszajárnak régi házaikba, hogy halásszanak, esetleg vadásszanak. A falu lényegében egyetlen, a parttal párhuzamos, attól kb. ötven méterre húzódó utcából áll.
A település annyira érdektelen, hogy fő látványosságaként ezt a (már legalább egy évtizede nem működő) művelődési házat lehet kiemelni. Az oldalában működik (de tényleg!) a posta, mögötte valamilyen távközlési célokat szolgáló antenna látható. Schmidt Éva ittjártakor még élénk klubélet folyt, felvételeket is készített itt. Egykori adatközlői, ha életben is vannak, ma már nem lennének képesek elmondani azt a folklóranyagot, melyet Schmidt Éva még felgyűjtött.
A gerendaház előtt egy klasszikus szovjet iparművészeti alkotást, egy vasrudakból összeeszkábált feliratot láthatunk. (Kino: azaz mozi.)
A kilencvenes években, amikor a belojarszkiji archívumban dolgozott, Tugijaniba is visszajárt és jelentős mennyiségű anyagot gyűjtött. Ezek egy részét azóta kiadták, de sok zárolva van (legalábbis a magyar kutatók előtt). Sokat azonban ne várjunk a településtől. A korábban gazdag kolhozzal rendelkező településen mára főképp idősek élnek, a nyugdíjkorhatár előtt állók nagy része is munkanélküli. Igaz, a városba költözöttek visszajárnak régi házaikba, hogy halásszanak, esetleg vadásszanak. A falu lényegében egyetlen, a parttal párhuzamos, attól kb. ötven méterre húzódó utcából áll.
A település annyira érdektelen, hogy fő látványosságaként ezt a (már legalább egy évtizede nem működő) művelődési házat lehet kiemelni. Az oldalában működik (de tényleg!) a posta, mögötte valamilyen távközlési célokat szolgáló antenna látható. Schmidt Éva ittjártakor még élénk klubélet folyt, felvételeket is készített itt. Egykori adatközlői, ha életben is vannak, ma már nem lennének képesek elmondani azt a folklóranyagot, melyet Schmidt Éva még felgyűjtött.
A gerendaház előtt egy klasszikus szovjet iparművészeti alkotást, egy vasrudakból összeeszkábált feliratot láthatunk. (Kino: azaz mozi.)
2010. május 3., hétfő
NRVV 48. Útban Tugijani felé
Nem sokkal Serkalitól északra, Peregrobnojénél kettéágazik az Ob: nyugaton a Kis-Ob, keleten a Nagy-Ob halad. (Valójában a folyó sok-sok ágra szakad, és a két fő meder között is rengeteg kisebb ágon lehet közlekedni.) A szárnyashajó a Kis-Obon közlekedik, míg Priobjéből (többek között Serkalin, Tugijanin és Polnovaton át) Kazimba közlekedik egy újabb típus, a Zarja (hajnalpír).
Bár látszólag tömpe orráról azt gondolhatnánk, hogy csak igen lassan halad, sebessége meghaladhatja a negyven kilométert.
Külső fedélzete nincs, csak a a szűkre szabott belső térben lehet utazni. A hajók időnként (különösen hétvégén) túlzsúfoltak, esetenként fel sem veszik az utasokat. Megszokott az is, hogy a poggyászt be sem lehet hozni az utastérbe, hanem a fedélzeten kötik ki,: ha nem áztatja el az eső, eláztatják a felcsapó hullámok.
Egy szerencsés család vagy társaság azonban asztalhoz is juthat. Mi kétszer utaztunk a Zarján, egyszer Serkali és Tugijani között, egyszer pedig Tugijaniból Polnovatba. Az első alkalommal fel sem merülhetett, hogy elővegyük a fényképezőgépet, akkora volt a zsúfoltság. A második alkalommal azonban szinte üres volt a jármű.
A Zarja sem túl kényes a kikötőkre, egyszerűen felfut a homokpadra, egy pallót eresztenek le a fövenyre, és az utasok máris szaladgálhatnak föl-le.
Bár látszólag tömpe orráról azt gondolhatnánk, hogy csak igen lassan halad, sebessége meghaladhatja a negyven kilométert.
Külső fedélzete nincs, csak a a szűkre szabott belső térben lehet utazni. A hajók időnként (különösen hétvégén) túlzsúfoltak, esetenként fel sem veszik az utasokat. Megszokott az is, hogy a poggyászt be sem lehet hozni az utastérbe, hanem a fedélzeten kötik ki,: ha nem áztatja el az eső, eláztatják a felcsapó hullámok.
Egy szerencsés család vagy társaság azonban asztalhoz is juthat. Mi kétszer utaztunk a Zarján, egyszer Serkali és Tugijani között, egyszer pedig Tugijaniból Polnovatba. Az első alkalommal fel sem merülhetett, hogy elővegyük a fényképezőgépet, akkora volt a zsúfoltság. A második alkalommal azonban szinte üres volt a jármű.
A Zarja sem túl kényes a kikötőkre, egyszerűen felfut a homokpadra, egy pallót eresztenek le a fövenyre, és az utasok máris szaladgálhatnak föl-le.
2010. május 2., vasárnap
Letölthető udmurt könyvek
Az Udmurt Köztársaság Nemzeti Elektronikus könyvtárából letölthető közel hetven, 2001 és 2009 között megjelent kiadvány, melyek jelentős része udmurt nyelvű (főként szépirodalom, de több helytörténeti mű is), ill. megtalálhatunk itt néhány udmurt vagy udmurtiai vonatkozású, orosz nyelvű kiadványt is.
2010. május 1., szombat
Vappu körkép 2010
A sült kolbász és mustár illatától megcsömörlött, körhintától és majálisos rajcsúrtól elszédült olvasóinknak bizonyára felüdülés lesz olvasni, hogyan is ünnepelték meg a finnek vapput, azaz május 1-jét. A majálisozás már tegnap megkezdődött, hiszen a vappu egyik legfontosabb része az előestéje, amely elsősorban a (volt és jelenlegi) diákok ünnepe. (A vappu hátteréről, a hozzá kapcsolódó szokásokról már korábban beszámoltunk.)
Álljon itt néhány link, amely cserediákok és bevándorlók szemével mutatja be ezt a tavaszi ünnepet.
Álljon itt néhány link, amely cserediákok és bevándorlók szemével mutatja be ezt a tavaszi ünnepet.
http://mertnet.net/node/1135 (Tampere)
http://english.sina.com/world/p/2010/0430/317445.html (Helsinki, számos képpel együtt)
http://ancsatampereben.blog.hu/2010/4 (Tampere)
http://www.nectareal.com/vappu-celebrations-turku-2010/ (Turku)
Valamint egy tavalyi beszámoló is, amely ugyan valamelyest már elavult, azonban részletesen bemutatja a tamperei eseményeket:
http://szociofinn.blog.hu/2009/05/02/vappu_avagy_majus_elsejei_ossznepi_osszeomlas_finnorszagban
És végezetül egy csemege: képek arról, hogyan nézett ki a vappu a kilencvenes évek végén (egész pontosan 1999-ben) Helsinkiben:
http://kaliban.hu/foto/19990430/Jó vappuzást-majálisozást mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
