2010. január 18., hétfő

NRVV 35. – Belogorje

Belogorjéban különleges látnivalókra nem számíthatunk, viszont jól megfigyelhetünk néhány jelenséget, amely a környéken élők életmódját, kultúráját alapvetően meghatározza.


Magát a parti fövenyt deszkákkal megerősített gátrendszer választja el a településtől. Ezen átmászva juthatunk be a tulajdonképpeni faluba. (Az átjutást keskeny ösvények teszik lehetővé.)


A gátrendszert az teszi szükségessé, hogy a tavaszi áradáskor a környéket elárasztja az olvadékvíz. A fenti képen a hóolvadás után fennálló állapotok figyelhetőek meg. Amikor a jég végleg elvonult, megnyílnak a vízi utak. Ilyenkor az Obon és az Irtisen keresztül el lehet jutni Hanti-Manszijszkba, a kisebb vizeken pedig a szárazföld belsejébe. A helyi lakosok gyakran rendelkeznek saját halász- és vadászterülettel (úgynevezett ugodjával), ahol csak ők halászhatnak és vadászhatnak, és ahol fát is csak ők termelhetnek ki. (Bizonyos nagyvadak kilövése azonban itt is engedélyhez kötött.) A kisebb vízi utak a nyár folyamán lassan kiszáradnak, a közlekedés is egyre nehezebbé válik. A szerencsésebb települések számára már nyár végén megnyílik néhány szárazföldi út, a legtöbb település azonban szárazföldön csak az állandó fagy beálltával közelíthető meg. Ilyenkor épülnek ki a téli utak, a zimnyikek, amelyek tavaszig biztosítják a kapcsolatot a külvilággal. Olvadáskor a települések ismét elszigetelődnek, és amíg a jégzajlás meg nem szűnik, gyakorlatilag megközelíthetetlenek. (Sürgős esetekben persze ott a helikopter.)


Augusztus elején már alig csörgedeznek az apró folyók,
melyek az áradmánytavakat kötik össze az Obbal.


A partra vetett hajók mellett már utakon közlekednek.


A folyót egy helyütt még el is rekesztik a jó fogás reményében...


...a sikert azonban kétségessé teszi, hogy valamivel feljebb már gázlót létesítettek.


A falu északi határában megtekinthetjük a Hanti-Manszijszk környéki magaslatokat,
melyek élesen kiemelkednek a sík vidékből.
(A bal oldalon látható kiugrás a Krisztus feltámadása templom.)

Ha Oroszországban járunk, mindenképp érdemes megtekintenünk néhány temetőt.
Az oroszországi temetők nagyon különböznek a magyarországiaktól.


Az oroszországi temetőkben a sírok általában el vannak kerítve:
vagy egy sír, vagy a családhoz tartozók több sírja van körbekerítve.
Ezt a gyereksírt az elhunyt játékai veszik körül.
Magyar szemmel szokatlan az is, hogy a temető gyakran színes,
kedvelt például a kék szín (ami itt a kerítésen látható).

A fent látható márvány síremlékek még inkább kivételnek, újdonságnak számítanak.
Tipikus sírjel azonban a fémrudakból állított gúla, amely a háttérben itt is látható.


A gúlák tetejét általában valamilyen vallási jelkép vagy vörös csillag díszíti.
Kérdéses azonban, hogy ezeknek mennyire van valós ideológiai tartalmuk:
ebben a sírkertben például egymás mellett áll a kereszt, a muzulmán félhold
és az „ateista” vörös csillag.


Az oroszok temetőlátogatási szokásának fontos része az étkezés:
ilyenkor tulajdonképpen a halottat vendégelik meg, vele együtt falatoznak.
Éppen ezért a sírok mellett gyakran állnak padok, asztalok,
és itt tartják az ekkor használt poharakat is.
(Fentebb is egy ilyen poharat láttunk a kerítéskaróra tűzve.)


Bár a falu lakóinak túlnyomó többsége hanti származású, nem csak nyelvüket veszítették el,
de temetőjükben sem találunk semmiféle specifikus hanti vonást.
Ideje tehát továbbállnunk.